Az öregedés elkerülhetetlen, ahogy éveink száma növekszik
De vajon feltétlenül elkísér-e valamilyen betegség is a B oldalon?
Suhajdáné Urbán Veronika PhD; Bugris Valéria PhD
Az idő múlásának hatásai egy bizonyos kor után mindenki számára nyilvánvalóvá válnak, vagyis a saját bőrünkön érezzük őket, akár szó szerint is. A legtöbben nem kerüljük el az érzékszervi, motoros és kognitív funkcióink csökkenését és az ezzel járó életminőség romlást [1]. A hibák halmozódásának lehetősége bennünk van, ez a sejtjeink mélyén létező evolúciós örökségünk [2]. A genom és az epigenom véletlenszerűen is bekövetkező változásai kéz a kézben indítják a folyamatokat, melyek azért egyértelműen befolyásolhatónak tűnnek, ahogy ma látja a tudomány [2, 3, 4].
A rossz hír, hogy az öregedés folyamatai láncreakció-szerűen haladnak előre. Ezek ma már akár tudományos igényességgel követhetőek és mérhetőek is [5]. Egyes sejtek feladják eredeti szerepüket, funkciójukat a szabályozottságuk és vezéreltségük elvesztése miatt, sőt kártékonnyá válhatnak a szöveti környezetük számára. Ezeknek az ún. szeneszcens sejteknek az aránya jelentősen megnőhet a szövetekben [6]. A sejtosztódások, a vérképzés, a regeneráció üteme lassul. A sejtszintű anyagcserefolyamatok veszítenek rugalmasságukból, csökkenhet a mitokondriális energiatermelés is. Az immunrendszer idővel elveszítheti fiatalabb életkorokra jellemző teljeskörű működését: gyakrabban hibázik, kevésbé hatékonyan látja el védelmi feladatait, amikor szükséges lenne, és előfordulhat, hogy túlműködése már a szervezet számára válik ártalmassá. [6]. Az alacsony mértékű, de az egész szervezetre kiterjedő gyulladásos folyamat a kor előrehaladtával fokozódhat („inflammaging” elmélet), amely tovább rontja a sejtközötti kommunikációt és a szöveti funkciókat [7]. A belső kommunikáció minden szintje, többek között a hormontermelés is megváltozik: sok lesz a zaj, a nehezebben értelmezhetővé válik az üzenet. Ha pedig az üzenetek pontos értelmezése és közvetítése, ami az epigenom feladata, egyre nehezebb lesz, akkor a sejtszintű válaszba is egyre több hiba csúszik [5,6,7]. Az együttműködés alapja a jó kommunikáció a szervezetben is, csakúgy, mint mindenhol máshol. Sejtjeink együttműködése az egészség alapköve, az Egész (értsd: a soksejtű emberi szervezet) homeosztázisát szolgálja, sérülésével önző sejtcsoportok differenciálódhatnak, melyek az Egész rovására szaporodásnak indulhatnak, vagy éppen alulműködésükkel sorvadásnak indíthatnak egy szervet [5, 8].
A sejtszintű változások egyedisége miatt mozaikossá válnak a szöveteink. A dezintegrálódás során egyfajta szétesés, szétzilálódás következik be a korábbi egységesség, integráció és együttműködés helyett [5,6,7,8]. Ezek a változások lassan szisztémás jelentőségre tesznek szert, azaz az egész testre ható folyamatokat indíthatnak el. Ezeknek idővel egy vagy több ún. időskori, nem fertőző, krónikus betegség (röviden: INFKB) lehet a következménye [5].
A biológiai életkor ezen folyamatok előrehaladásával járó, különböző paramétereknek a fiatalkori optimálishoz képesti eltérésének mértékével jellemezhető. Így, ha az „inflammaging” elmélet mentén meg szeretnénk nézni, hogy a gyulladásos paramétereink hány éves emberének felelnek meg, akkor a vonatkozó markereket akár megmérettethetjük egy laborban. Például egy, a gyulladásos folyamatok követésére alkalmas fehérje, a hsCRP mennyisége emelkedik az életkorral, legalábbis átlagosan [9]. Megjegyzendő, hogy ez a paraméter önmagában nem elegendő a biológiai életkor becslésére, mert lehet, hogy akutan áll fenn egy gyulladás, de nagy átlagban igaz, hogy az életkorral ennek a szintje megemelkedik. Ha az epigenetikai változásokat tekintjük elsődlegesnek az öregedés során [9,10], akkor az epigenetikus órák segíthetnek valakinek megbecsülni a biológiai életkorát [11,12]. Ezeken kívül, számos más laborparaméter is mérhető [13, 14, 15]. Minél több paraméter utal egy kedvezőbb/kedvezőtlenebb biológiai életkorra, annál igazabb az a szám, amit a biológiai életkorunk becslésére kapunk [13,14].
A mérhetőség egy életmódbeavatkozás sikerének mérhetőségét ígéri!
A jó hír ugyanis az, hogy a kronológiai életkorral nem feltétlenül egyenes arányban, vagyis s nem teljesen “kérlelhetetlenül” nő a biológiai életkor is. Vagyis míg a születésnapjaink száma ténylegesen egy évről évre tekintélyesebb szám, addig a sejtek és a szervezet működései alapján mérhető biológiai korunk akár a kedvezőbb irányba is változtatható. Ha jól megértjük a folyamatokat, akkor idejekorán be tudunk avatkozni, és akár évekkel is visszaforgathatjuk a biológiai óránk kerekét [11-15]. Minél előbb és minél inkább a gyökéroko(ka)t találjuk meg, annál biztosabban szabhatunk gátat a kedvezőtlen változásoknak, sőt annál könnyebben kezdhetjük el a „fiatalodást” is[11]. Az előbbi példánál maradva: képesek lehetünk lecsökkenteni a gyulladásos markereink szintjét, ha az egészség főbb pilléreit szem előtt tartva igazítunk az életmódunkon. Minél több paraméter tekintetében sikerül „visszafiatalodni”, annál könnyebben megelőzhetjük, javítjuk, esetleg meggyógyítjuk az INFKB-ket.
Az öregedést „mindenki másképp csinálja”, így a beavatkozás is személyre szabott lehet. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik hosszú ideje szenvednek különböző krónikus betegségekben. Ezek a betegségek legtöbbször maguk a vezető halálokok, még akkor is, ha egyre fiatalabb életkorban jelennek meg, vagyis azonosak az INFKB-kkel. Az INFKB-k a szív- és érrendszeri betegségek széles skálája, a rák különböző formái, idegrendszeri, neurodegeneratív betegségek, krónikus légúti problémák – a végzetes következmények százalékos arányainak sorrendjében sorolva őket [1-4,6,7]. A ritka, veleszületett formáktól eltekintve ezek a betegségek mind fokozatosan alakulnak ki és fejlődnek tovább.
A jó hír: életmód-változtatással jó eséllyel befolyásolhatóak: nem csak kezelhetőek, karbantarthatóak, de megelőzhetőek, esetleg személyre szabottan gyógyíthatóak is. Az évek számának növekedése nem feltétlenül jár manifeszt betegségekkel!
Már látom is, ahogy sok olvasó legyint: „Ugyan, mihez képest is váltsak életmódot? Most jön az a rész, hogy legeljek, mint egy kecske és kocogjak naphosszat, mintha más dolgom nem is lenne. Különben is, valamiben meg kell halni…”
A legtöbb ember azt gondolja, hogy amennyire tud, egészségesen él, hiszen ezt diktálja az alapvető életösztön. Senki nem akar megbetegedni és szenvedni. De éppen itt jelenik meg a tudományos eredmények követésének szerepe. Változnak az irányelvek, és ahogy mi magunk is változunk, változnak a szükségleteink is. Mérhető paraméterekkel, jól meghatározott egészségcélokkal érdemes nekiállni az egészségünk megőrzésének, visszaállításának, az életmódunk vizsgálatának vagy az életmódbeli váltásnak – mindenkinek ott, ahol éppen tart. A siker legyen visszamérhető, hogy motiváljon! A nulladik pont ezen az úton a tudás megszerzése, az igény és a lehetőség megértése. Ezért íródik ez a cikksorozat is.
Váljék egészségükre!
Irodalomjegyzék:[1] European Comission (2023): State of Health in the EU Synthesis Report, Publication Office of the European Union, Luxembourg ISBN 978-92-68-09705-2
[2] D. Monk et. al. (2019): Genomic imprinting disorders: lessons on how genome, epigenome and environment interact Nature Reviews Genetics, vol. 20, pp. 235–248
[3] M. Fenech (2005): The Genome Health Clinic and Genome Health Nutrigenomics concepts: diagnosis and nutritional treatment of genome and epigenome damage on an individual basis Mutagenesis, vol. 20, issue 4, pp. 255–269,
[4] T. Heide et.al (2022): The co-evolution of the genome and epigenome in colorectal cancer, Nature vol 611, pp 733–743
[5] A. Murelle, V. K. Rakyan, S. Beck (2005) From genom to epigenome Human Molecular Genetics, vol. 14, issue1, pp. R3–R10
[6] B.G. Childs et. al (2017): Senescent cells: an emerging target for diseases of ageing Nature Reviews Drug Discovery, vol. 16, pp. 718–735
[7] N. S. Gasek, G. A. Kuchel, J. L. Kirkland, M. Xu (2021): Strategies for targeting senescent cells in human disease Nature Aging. vol. 1, pp. 870–879
[8] J. M van Deursen (2014) The role of senescent sells in ageing Nature, vol. 509, pp. 439-446
[9] P. Di giosia et. al. (2022): The role of nutrition in inflammaging Ageing Research Rewiews, vol. 77., ISSN 1568-1637, https://doi.org/10.1016/j.arr.2022.101596.
[10] T. Fülöp, A. Larbi, J. M. Witkowski (2019): Human Inflammaging Gerontology. vol. 65, issue 5, pp. 495-504
[11] S. Horvath, K. Raj (2018): DNA methylation-based biomarkers and the epigenetic clock theory of ageing Nature Reviews Genetics, vol. 19, pp. 371–384
[12] R. Duan et. al. (2022): Epigenetic clock: A promising biomarker and practical tool in aging Ageing Research Reviews, vol.81. ISSN 1568-1637, https://doi.org/10.1016/j.arr.2022.10174
[13] S. M. Jazwinski, S. Kim (2017): Metabolic and Genetic Markers of Biological Age Front. Genet., Sec. Genetics of Aging, vol. 8 https://doi.org/10.3389/fgene.2017.00064
[14] K-H. Wagner, D. Cameron-Smith, B. Wessner, B. Franzke (2016): Biomarkers of Aging: From Function to Molecular Biology Nutrients, vol. 8., issue 6, pp 338; https://doi.org/10.3390/nu8060338
[15] F. Guerville et. al (2020): Revisiting the Hallmarks of Aging to Identify Markers of Biological Age The Journal of Prevention of Alzheimer’s Disease (JPAD), vol.7., pp.56-64